South East Londonban található a város egyetlen világítótornya, de a Trinity Buoy Wharf, ahol az egyedülálló építmény található, nem csak a emiatt érdekes. Fantasztikus művészi és építészeti kezdeményezések, street art és egy egyedülálló zenei projekt fémjelzik a Temze menti térséget.

A Temze egykor virágzó kereskedelmi útvonal volt, itt érkeztek a javak Londonba, ám ahogy Anglia megszűnt tengeri nagyhatalom lenni a dokkok funkciója fokozatosan megváltozott. A raktárházakból helyes kis lakóházak lettek, a kikötők pedig lakóövezetekké, vagy a Triniy Buoy Wharf esetében hipster művésznegyedekké alakultak. 

A földterület, amely az O2 -val pont átellenes, a Bow Creek névre hallgat. Itt csatlakozik a River Lea a Temzéhez (Londonnak számos kisebb folyója van a Temzén kívül). 1514-ben az itteni hajósok és tengerészek VIII. Henriktől kaptak jogot arra, hogy bójákat és egyéb jelzőeszközöket készítsenek. Az idő előrehaladtával fabójákon kívül a világítótornyok fejlesztése és karbantartása az itteni szakemberek és mérnökök feladata lett, a világítótorony is azért épült, hogy itt tesztelhessék a legújabb technológiákat. Nem kisebb személy volt ebben a Trinity társaság segítségére mint Faraday, a dinamó atyja és elektromágnesesség felfedezője.

Faradaynek is emléket állít a Buoy Wharf: itt található London egyik legkisebb múzeuma, egy a Faraday Effect névre hallgató, egy szobás installáció. Mint az egy ilyen pici helyiségből várható, nem ad átfogó képet Faraday életéről és munkásságáról, viszont a méretéhez képest meglepően informatív és elképesztően szép a nagy gonddal berendezett kicsiny kabin. A helyiség úgy van kialakítva, mintha egy kis műhely lenne, amit Faraday épp csak most, egy pillanattal ezelőtt hagyott el, hogy kiugrojon a közeli Bow Creek kávézóba egy organikus latte-ra és mert az ajtót elfelejtette bezárni, te bekukucskálhatsz, hogy lásd min töri éppen a fejét. 

Persze mementónak ott van a látványos világítótorny, ahol Faraday egyetlen szabadalmaztatott találmányát kifejlesztette - ez nem a dinamó volt, hanem egy speciális lámpatest, amely nem kószolódott el ahogy az izzószál lassan füstôlgött benne, hála a Faraday által fejlesztett szellőzésnek. De manapság a torony egy a hosszabb életű égőknél sok százszor ambiciózusabb projektnek ad helyet - vagy mondjam inkább, hogy ezerszer ambiciózusabb? 

A Longplayer az ezredfordulón, 2000-ben kezdte meg az életét és ez azt jelenti hogy már 16 éve folyamatosan fut. És a tervek szerint működni fog még vagy 984 évig - a Longplayer 1000 éven keresztül hivatott zenét játszani anélkül, hogy ismételné magát. Speciális, tibeti harangok, úgynevezett "singing bowls" produkálják a muzsikát, de észveszejtő hosszával a Longplayer sokkal több problémával kell, hogy szembenézzen, mint, hogy véletlenül se játssza le kétszer ugyanazt a hangsort. Egy sor anyagi, logisztikai és karbantartási kihívással is meg kell, hogy birkózzon a Longplayer. A hangszer eleve úgy lett kialakítva, hogy bár most számítógép működteti, vész esetén manuálisan is megszólaltatható, a tervek szerint pedig a jövő beláthatatlan technológiát is lehet majd adaptálni hozzá. Már ha lesz valaki 1000 év múlva, hogy aggódjon a tibeti harangok miatt - egy ezredéves projekt felvet egy pár kérdést azzal kapcsolatban, hogy vajon milyen irányba tart a civilizációnk és meddig akarjuk még magunk alatt nyesegetnj az ágakat, ha azt szeretnénk, hogy a jövőben is jusson idő, erőforrás és lehetőség olyan hívságokra, mint harangok megszólaltatása míg el nem jön 2999 vége. 

A Longplayer muzsikánába itt hallgathatsz bele: http://longplayer.org/listen/live-stream/

És ha már fenntarthatóság, a Buoy Wharf más téren is élen jár ebben a kérdésben, hála a container city projektnek. A használaton kívül álló konténerekből két hullámban, 2000-ben és 2002--ben irodaházakat alakítottak ki. A modulokat legókockák módjára lehet elhelyezni, óriási a teherbírású, kicsi a költségük és az újrahasználat miatt igen környezetbarát megoldást nyújtanak. Hála a rajtuk kialakított ablakoknak és a színeknek, ráadásként még dekoratívak is. Nem hiába nyerik sorra a különféle építészeti díjakat!

A kikötőben helyet kap még számos másik művészeti projekt is - graffitik, mint Paul Mahalski "Electric Soup"-ja, amely egyszerre utal a Temze élővilágára és Faraday-re és Andrew Baldwin lélegzetelállító szobrai teszik még egyedibbé ezt a szokatlan környéket.

A szájtátással és fényképezkedéssel töltött nap után a Bow Creek Café várja a könnyed uzsonnára, a Fatboy Diner pedig a kiadós ebédre várókat várja. Utóbbi szerepelt az 1998-as Sliding Door névre hallgató moziban és hamarosan újra rivaldafénybe kerül - ott jártamkor is éppen forgattak benne egy Sam Rockwell filmet, Blue Iguana -t. 2017-ben jön a mozikba, ha el akarjátok csípni a Trinity Buoy Wharf -ot a széles vásznon.